Talán már írtam hasonlót.
Lady (hülye beceneév, tudom, egy kutya ismerősömnek volt ez a neve, persze ez nem róla szól) éppen meztelenül feküdt alattam, és szexuális együttlétünk kellős közepén közöltem vele, hogy nagyon jó doktorosdit találtam ki.
- Na. - pár másodperc szünet - és hogy gondoltad?.
Kérdezte kissé unott hangsúllyal, mosolyogva, de én a sorok között olvasva tudtam, ez azt jelenti: "már megint milyen baromság jutott az eszedbe?". Szerencsére a kiváncsisága erősebb volt a későbbi csalódottságánál.
Ugyanis...
Mindenképp nőgyógyászos történetet akartam. Igen, ez egy pasinak izgató, bár a nőknek, általában rossz élmény. Kivéve neki. Azt mondta, szívesen kúrna a nőgyógyászával. Nahát.
Egyszer a lakásán voltam, és mikor kijött a zuhanyzóból, meglepődve tapasztalta, hogy a két fotel össze van forgatva. Nem értette. Elmagyaráztam neki, hogy ez itt kérem a kezelő, és az a furcsa állvány, ahova felteszik a nők a lábukat és jól szétterpesztve a doktor úr (én), alaposan megvizsgálhatja őket kívülről, de inkább belülről.
Lefektettem az ágyra, a lábak a fotelek háttámlájára. Én a két fotel közé bepréselődve, próbáltam a vizsgálatot megkezdeni. Gumikesztyű fel (mégiscsak kovid van/volt), és finoman megérintettem. Előtte persze síkosítót csorgattam rá, és hallgattam, ahogy visítozik, mert hideg a lé. Ó, igen, apró örömök.
Először, csak ismerkedés jelleggel finoman a kis és nagyajkait simítottam végig, aztán a csikló is kapott pár érintést, majd kezdtem belefúrni az ujjam a punciba. Végül két, majd három ujjal izgattam belülről, amit mindig nagyon szeretett. Nyalást is kapott, jó alaposan, bár néha úgy éreztem, ezt én jobban élvezem, mint ő. Aztán a csiklóját is alaposan kezelésbe vettem. És hogy-hogy nem, nem fogjátok elhinni, egyszer csak azt veszem észre, hogy veszettül dugom a csajt, fogom, szorítom a fejét, hogy a nagy lökésektől ne csússzon tova. Csak megy a "szokásos" kefe tánc. De finom volt az a lány!
Mesélik, hogy a valóságban, nem mindig ez a kimenetele egy valódi nőgyógyász vizsgálatnak. Nem tudom. Amilyenen én voltam, ott mindig ilyesmi lett belőle. :)